Kevin, a hercegem.
Erős fény világított a szemembe, és a füleim úgy zúgtak, mintha ezernyi betonfúróval dolgoznának pár centire tőlem. Pár pillanatig úgy éreztem, mintha levegőt sem kapnék, de fokozatosan friss levegő jutott a tüdőmbe. Lassan megpróbáltam felkelni, mire valami visszanyomott fekvő helyzetbe. Valakinek a keze. Az erős fényben először nehéz volt kivenni, hogy kihez tartozik a kéz, de egy kis hunyorgás után mér ki tudtam venni, hogy Kevin-é. Mint egy tehetetlen krumplis zsák úgy feküdtem az ölében. Falfehér arca az enyémet fürkészte, s mikor meglátta, hogy kinyitom a szemeim, halványan elmosolyodott.
-Hogy érzed magad? - kérdezte aggódó hangon.
Szédültem így fekve is, fájt a fejem, hányingerem volt és arra vágytam, hogy visszacsúszhassak az eszméletlenség hűvös sötétjébe. Ennek ellenére csak ennyit feleltem:
-Kicsit kótyagosan...
A hangom reszelős volt, még az én fülemet is bántotta. Ezért is csodálkoztam, hogy Kevin nem fintorodik el a hallatán. Ő csak finoman megsimogatta a fejem búbját.
-Észreveszem, ha hazudsz. - mondta figyelmeztetőleg. - De nem bánom, legalább már ébren vagy.
Lassan elmosolyodtam, és ettől elkezdett iszonyúan hasogatni a fejem. Összeszorítottam a szemeim, hátha úgy elmúlik. Persze ezt Kevin rögtön észrevette.
-Valami baj van? - hajolt közelebb. Arca majdnem súrolta az enyémet, ezt még csukott szemen keresztül is érzékeltem.
-Csak fáj egy kicsit a fejem, bár nem tudom mitől... - válaszoltam halkan. Kevin leheletét az arcomon éreztem, ahogy fellélegzett. Életemben most először remegett meg a gyomrom a közelségétől. Mi történik velem? Még sosem éreztem magamat így...És ezt Ő hozza ki belőlem. Ha ez így megy tovább, akkor száz százalékig biztosan belé fogok bolondulni.
Kevin folyamatosan engem bámult, amit furcsálltam, hisz még sosem aggódott ennyire senkiért sem, pedig nem ez volt az első sérülés a próbán. Myung egyszer eltörte a kezét egy esés miatt, s szegény egy hónapig csak ott ült a terem szélében és csak nézett minket. De az én bajom közel sem volt akkora tragédia, mint az övé, mégis Kevin úgy tartott a kezében, úgy vigyázott minden mozdulatára, mintha porcelánból lennék és bármitől könnyedén összetörhetnénk.
-A többiek hol vannak? - néztem körbe a szobában, ami cseppet sem volt ismerős. Kettőnkön kívül senki nem volt bent.
-Visszamentek próbálni és megkértem őket, hogy had maradjak veled. - válaszolt egy kedves mosollyal.
Óvatosan, karjába támaszkodva lassan felültem, s ezúttal hagyta, hogy ezt megtegyem. Talán már kicsit jobban éreztem magam, mint két perccel ezelőtt, de a furcsa érzés még mindig ott keringett bennem, főleg, hogy ott voltam Kevin ölében. Karjával az oldalamnál fogva tartott, hátha esetleg leszédülnék. Zavarban voltam, de nem akartam szólni érte. De olyan jól esett, hogy hozzám ér.
Egy pillanatra arcára néztem, s azt tapasztaltam, hogy a szája a füléig ér. Elfordultam, hogy ne vegye észre, zavarban vagyok.
-Ez kinek a szobája? És egyáltalán hol vagyunk? - kérdeztem elterelve a gondolataimat.
-Ez kérlek a U-Kiss szállása. És ez az én szobám.
Utóbbi válaszánál elkerekedtek a szemeim, és kénytelen voltam újra rá nézni. Arcunk ismét közel került egymáshoz. Hát ez lenne a szobája? Óóó...el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer itt lehetek bent, ráadásul az Ő ölében...
-Keito... - szólalt meg újra. Tekintete közrefogta az enyémet, nem tudtam máshová nézni, csak a szemébe. - Valamit azt hiszem el kellene mondanom...
Csupa fül lettem. Látszott rajta, hogy fontos dolgot akar mondani, s hogy nagyon rágódik rajta.
-Hallgatlak. - mosolyogtam rá bátorítóan.
Kevin mély levegőt vett, majd miután lassan kifújta nekikezdett mondandójának.
-Emlékszel, amikor tegnap elköszöntél tőlem?
Bólintottam.
-Kaptam tőled egy puszit. Abban a pillanatban felcsillant bennem a remény, hogy talán többet érzel irántam, mint barátság. - egy pillanatra megállt, hogy levegőhöz jusson, s talán egy kis bátorságot merítsen a következő mondathoz. - Mert az én oldalamról biztos vagyok benne, hogy többet szeretnék, mint barátság.
Elállt a lélegzetem, s szerintem még a vér sem haladt tovább az ereimben. Éreztem, hogy arcom egyenletesen elkezd kipirulni. De nem csak én voltam zavarban. Ő is többször a padlóra pillantott vagy a falakat bámulta. Mégis, mosolygott. Talán azért, mert örült, hogy túl van a vallomáson, talán azért mert sikerült zavarba hoznia.
Elgondolkodtam.
Mindig is éreztem a bizsergést, ha hozzám ért vagy éppen csak rám pillantott. Mikor megölelt a gyomromban milliónyi pillangó kezdett körbe-körbe repdesni, s puszta jelenléte más színbe hozta számomra a világot. Nyilvánvaló volt számomra már, hogy szerelmes vagyok belé, és így vallomása után megkönnyebbültem, hogy nem egyoldali a vonzalom.
De mégis ott állt közöttünk valami: a média. Mit szólnának az emberek, ha csak úgy hip-hop barátnője lenne, ráadásul egy olyan kis senki, mint én? Az újságok és a tv-s kibeszélős műsorok dugig lennének a rólunk szóló pletykákkal. Az iskolában pedig még rosszabb lenne a helyzet.
Hallottam, ahogy nagyokat sóhajtozik. Bizonyára égette a kíváncsiság, hogy mi lesz a válaszom. Szerettem volna azt mondani, hogy szeretem őt és karjaiba bújni, átölelni, megcsókolni. De féltem. Borzasztóan féltem.
Tekintete kíváncsian fürkészte arcomat. Már nem bírtam tovább, s felpattantam öléből, hogy kilépjek az ajtón, de elkapta kezemet és szembe fordított magával. Nem mondott semmit, szemembe nézett, úgy ösztönzött, hogy válaszoljak.
-Én...én... - hebegtem. Egyszerűen nem tudtam mit válaszolni. Akartam, hogy ne csak barátok legyünk, de milliónyi ok tartott vissza.
De ha akartam volna, se tudtam volna abban a pillanatban válaszolni, mert egyik pillanatról a másikra, Kevin közel hajolt, s ajkaival az enyémet érintette.
Meglepődtem, még a lélegzetem is elállt. Nem tudok szavakat fűzni ahhoz az érzéshez, egyszerűen csodálatos volt.
Mikor véget ért a csók, újra helyreállt a légzésem, s Kevin szemébe néztem.
-Gondold meg kérlek! - mondta.
Csak bólintottam egyet, s kiléptem az ajtón. Most egyedüllétre van szükségem.
Körbe sem néztem a házban, most nem érdekelt semmi, csak hogy csendben beülhessek a szobámba és átgondolhassam ezt a dolgot. Bár egyszerűbb lehetne az életem...bár Kevin lehetne az én hercegem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése